Teljesítménytúránk 7 résztávból áll. Teljesítése 8 ellenőrzőpont-igazolást igényel.
A rajt és a cél ugyanazon a helyen, a Termál-tó közelében kialakított aktívturisztikai bázisnál található, a turisztikai információs tábla DK-i oszlopának DNY-i oldalán.
Kódja: Spari/R-C
Elhelyezkedésének koordinátája: N46 40.425 E20 17.456
Megközelítése (a város felől) a 45-ös főút (Szarvasi út) 22,74 km szelvényében balra (É) fordulva, a Kikelet u. mentén célszerű (1 km)!
Ez a túra több szempontból is rendhagyó.
- A túra turistajelzés mentén vezet (zöld és sárga körjelzés).
- A túra nyomvonalát, terepi turistajelzéseit a Szentesi Spartacus SzSE dolgozta ki, Barát László kivitelezésében.
-
A túra jellegéből, céljából adódóan útvonal leírást csupán felületeset
biztosítunk, hisz ez egy navigációs játék, mely bonyolultabb
vonalvezetésű (jelzett, felfestett) túrákhoz jól használható felkészülés.
(A
túra navigációjának elsődleges anyaga a letölthető nyomvonal. Ennek
használata, vagy helyismeret nélkül nem ajánlott a teljesítés
megkezdése! A leírás nem helyettesíti a nyomvonal használatát, csupán
kiegészíti.)
A mennyiben inkább csak kirándulnál a nyomvonalon az ITT elérhető túránkat javasoljuk!
1. résztáv: (Spari/R-C - Termál-tó/1)
A rajt
QR-kód beolvasását követően ÉK-i irányba haladjunk a csatornán átérve jobbra
DK-i irányba fordulva jussuk fel a Termál-tó DNY-i végének töltésére. A tó D-i
sarkánál a vízparttal párhuzamosan haladva ÉK-felé vezet a túra útvonala.
Aktuális ellenőrzőpontunkat (Termál-tó/1) a vízparttól a 45-ös főút felé egy
nyárfa törzsén találjuk
2. résztáv: (Termál-tó/1 - Termál-tó/2)
Továbbindulva
folytassuk a tókerülését! A vízfelület ÉK-i végét elhagyva már az ÉÉNY-i
oldalon a töltésen kívül, de annak „feszülve”, az elhagyott tanyatelek sarki
akácfáján találjuk a soron következő ellenőrzőpont tábláját (Termál-tó/2).
3. résztáv: (Termál-tó/2 - Termál-tó/3)
Pontigazolást
követően a töltésen kell haladnunk változatlan irányban, egész a két tavat
elválasztó földútig. Itt jobbra (ÉNY) majd a Veker-ér hídja előtt balra (DNY)
fordulva az út DK-i oldalán egy kisebb fa oldalán találjuk a keresett Termál-tó/3
ellenőrzőpont tábláját.
4. résztáv: (Termál-tó/3 - Termál-tó/4)
Továbbindulva hosszabb szakaszon haladunk egyenesen. Az erdősávnál található földutak kereszteződésig, melynél jobbra (ÉNY) fordulva kell tovább haladnunk egész a következő földút kereszteződéséig. Itt az erdő K-i sarkán találjuk a keresett Termál-tó/4 ellenőrzőpontot.
5. résztáv: (Termál-tó/4 - Termál-tó/5)
Teljesítésigazolást követően DNY-i irányban folytassuk a túrát az erdőszélen haladva.
Elhagyva a mezőgazdasági telepet a kereszteződésben balra (DK)
fordulva a csatorna ÉK-i partján kell folytatni a túrát. A csatorna
töréspontját követően is változatlan irányba szükséges haladni egész a
földút eléréséig. Itt (immár a sárga jelzéssel együtt), továbbkövetve a csatornát jobbra (DNY), majd kissé arrébb (100 m), a szintén DK-i irányba futó csatorna ÉK-i partjára, a piros és sárga jelzéssel együtt haladjunk.
Az ellenőrzőpont (Termál-tó/5) az erdőszélén 70 m-re irányváltásunktól található.
6. résztáv: (Termál-tó/5 - Termál-tó/6)
Innen egész a következő csekkpontig, a csatorna és az erdősáv közötti területen kell haladnunk, közben követve a kanyarulatot is. A keresett tábla (Termál-tó/6) a földutak kereszteződésének és a nyomvonalak „szegletében”, balunkon (É) található.
7. résztáv: (Termál-tó/6 - Spari/R-C)
A túrából hátralévő szakaszt a már ismert útvonalon haladva tesszük meg, vissza a kiindulási pontunkra, a Spari/R-C táblához.
Ne felejtsük el, most is kezelnünk kell a teljesítésigazolást az általunk választott módon!
Feldolgozták: Barát László, ,
Letölthető háttéranyagok:
(Nyomtatás: Word formátumot állólapként befűzött A4-re, utólagos A5-re vágással, PDF-et A5-ös állólapra javasolt.)
Ellenőrzőpont leírása (név, kód, elhelyezkedés, fellelhetőség): Word, PDF
Ellenőrzőpont és résztáv adatok (név, kód, koordináta, hossz és távolsági adat): Word, PDF
Szintidő és rész-szintidő adatok: Word, PDF
Útleírás: Word, PDF
Lágyszárú növények felnövése elő fordulhat a túra egyes szakaszain.
(A
túra nyomvonala, jelölt turistaútra van „ültetve”. A turistaútvonalak
karbantartása nem tartozik a projektünk tevékenységi körébe.)
Versenykiírás vándorserleg elnyerésére!
Kiírás: https://www.szenteskor.hu/dokumentumok/vandorderlegkiiras.pdf
Demókép: https://www.szenteskor.hu/dokumentumok/vandorserlegkepdemo.jpg
Lenne egy kérésünk feléd! Tiszteld meg munkánkat és befektetett erőforrásainkat azzal, hogy a Szent-S-kör rendszerében látható módon teljesíted túráinkat, használod nyomvonalainkat, túraleírásainkat! Köszönjük.
Ha a túra leírásához módosítási javaslatod van, kérlek küldd el nekünk a turak@jupat.hu e-mail címre!